"Mélytoroksprayt találtunk az ötödikes erkölcstan könyvben" - Fenékbe, szájba lehet egyes keresztény vallásos könyvek szerint, na de azért nem 10 éveseknek.
A karikatúra nem csak gusztustalan, de kontextusában nem releváns a mellékelt magyarázat sem. A Fidesz kormánytól megszokott durva csúsztatást látunk, de az sem kizárt, hogy tankönyv szerkesztője maga sem tudta értelmezni az ábrát - no és a lektorok sem, ha voltak ilyenek. Egyértelmű, hogy a karikatúrán a pénzügyi válság során az államcsőd szélére került tagállamok megmentésében vezető szerepet játszó Németországot és a megmentett országokat ábrázolja. ( A zászlók gyakorlatilag azonosíthatatlanok: Görögország, Spanyolország, Írország és Portugália szopizik.) A vigyori magyar kismalac pedig nyilván azt sugallja, hogy a hazai unortodox gazdaságpolitika gyöngyszemei ( pl. a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása) megmentette a kismalacot a német emlőktől. Ezeknek az előtte heverő gyöngyszemeknek örül a (Fidesz)malacka.
Úgy, hogy a tipikus tanulócsoportot egy adott iskolában elég jól be lehet lőni. Másrészt az ember nem minden évben kap új osztályt, esetleg az egy vagy több éve tanítottakról már van képe.
Arató László azt mondja a tanulmányban idézettek szerint: „A mindenkinek szóló egyentankönyv azért elhibázott elképzelés, mert ami az egyik tanulónak orvosság, az a másiknak méreg”.
Ezt a problémát hogyan oldaná meg a választék újabb bővülése, ha a tankönyveket szeptemberre áprilisban kell megrendelni, nagyon sokszor úgy, hogy a tanár nem ismeri azt a diákot, akit tanítani fog?
Az új kísérleti tankönyvekben is ugyanígy szerepel.
A TTE oldalán korábban közreadtuk ez:
"Észrevételek az OFI által az általános iskolák 5. és 6. évfolyama számára készített kísérleti történelem tankönyvekhez" tte.hu/media/pdf/HidasGabor_kiserleti_tk_kritika_5-6.pdf
A cikk rossz szándékú változtatási szándékra utal. Tényszerűen a megnevezés vitatható, bírálható. S persze a hibás állítás javítható, javítandó. Ugyanakkor a téves állítás miatt nem állítható, hogy antiszemita lenne. A mai helyzet visszavetítése nem szerencsés.
Elsődleges szempont az volt, hogy az atlaszokat fideszes elvtársaktól kell megrendelni! A minősége érdektelen, csak legyen meg ,és a lóvét lehet zsebre vágni!
Látnom kellene az atlaszt, hogy a felsoroltak valóban hibák-e vagy szőrszálhasogatásról van szó. Egy része biztos szőrszálhasogató, pl a névmutató vagy az általános jelmagyarázat hiánya, nem egységes címelhelyezés. Egyébként pedig tökéletes térkép nincs, mindig lehet kifogásokat találni.
"Afrika tematikus térképei között az Afrika főbb népcsoportjai c. térképen megdöbbenve láttuk, hogy amíg Ázsiánál a nyelvek alapján történt a népek beosztása, itt a rasszok alapján. Így a tanulókban keveredni fognak a fogalmak."
Én nem döbbennék meg, ha ezt látnám. Ez számomra így teljesen korrekt.
Feltesszük, nem e blog működtetője, a TTE a címzett:! "Önöknek sikerült bennünket a már jól működő rendszerről egy minden részében kiforratlanba belekényszeríteni."
A rászorulók korábban is ingyenesen juthattak hozzá a tankönyvekhez (tehát az ingyenességgel ne tessenek tovább etetni az embereket), csakhogy akkor megvolt a lehetőség arra, hogy igazán jó minőségű, évek alatt kifejlesztett könyveket kapjanak a diákok... Az új tankönyvrendszerrel, vagyis azzal, hogy mindenkire ráerőltetik a silány, hibás könyveket leginkább a hátrányos helyzetű gyerekeket alázzák meg: "Nesze nektek, örüljetek a sz@rnak is'" És ha mindenáron az ingyenesség, tehát a segítés lett volna az Önök célja, akkor MINDENKINEK ingyen adnák a könyveket, MINDENKINEK. Korábban csak minimálisan voltak drágábbak a könyvek, de jó minőséget kaphattak a tanulók, volt választék... Önök mindent beáldoztak és tudatosan ártanak a gyerekeknek! Önöknek sikerült bennünket a már jól működő rendszerről egy minden részében kiforratlanba belekényszeríteni. Kérjük vissza a korábban beígért tantárgyankénti három könyvet, amit kizárólag szakmai alapon határoznak meg! És kérjük vissza a mozaikos könyveket.
Szerintem szinte bármi jobb lenne, mint a jelenlegi rendszer: a ránk erőltetett állami tankönyves megoldás. A tanárnak vissza kellene kapniuk a tankönyvválasztás szabadságát, mert Ők tudják legjobban, hogy az adott iskolában, adott osztályban melyik könyvet tudja a leginkább haszni, a módszereihez melyik illik a leginkább.
A tollhoz ragaszkodás érthetetlen, de munkatankönyv kapcsán értékválságról beszélni egy 6-7 éves gyereknél tán túlzás. Egy iskolás gyerek megtanulja, hogy az iskola nem ovi, a munkatankönyv meg nem mesekönyv/apa-anya szakkönyve/album/szépirodalom stb....Nekünk kifejezetten tetszenek az alsós munkatankönyvek és munkafüzetszerű tankönyvek, hiába mi nagyon rég jártunk alsóba...A munkatankönyvek nem tiltják az egyéb eszközöket, mint csomagolópapír vagy épp számítógép...A "kedvező hatású nehézségekhez" csak annyit, hogy nagyon sok gyereknek egy munkáltató tankönyv használata is megugorhatatlan akadály vagy minimum nehezített pálya, komoly kihívás. A munkatankönyvnek vagy munkáltató tankönyvnek nem az a lényege, hogy előcsócsálja a tananyagot, hanem, hogy a többféle információmorzsát és az információszerzésnek többféle módját, ötletét (lásd kompetenciafejlesztés) kínálja fel, épp, hogy válogatni lehessen belőle, például a differenciált oktatás érdekében. Mi ezen alapelv alapján dolgoztuk ki az Élő történelem sorozatot, nem azért, hogy elkényelmesítsük a diákokat és a kollégákat. Bár azt gondoljuk, hogy ma sok okból annak is van létjogosultsága, ha valaki azt igényli, hogy egy ilyen könyv megkönnyítse a tanár és bizony sok diák dolgát...
Nyilván kevés szülő fog térképet böngészni, de a gyerek atlaszához/atlaszaihoz utaltuk őket a net előtt...Akik első évben rendelték ezt a 9-est, azok valóban nem láthatták előre mi van benne. Itt egy "bocs" kevés, gondoljuk a helyzet "magyarázatába" a tanár nem akart belemenni a szülők előtt. Nem mintha az jó ötlet lenne, hogy a diáknak megtiltja a könyv kinyitását, ez amúgy is felhívás keringőre. No meg elképzeltük, hogy megírja a szülőknek a valós magyarázatot, aztán azok kb. 30-an még felbőszülnek rajta, ki ezért, ki azért-mi sem kívánnánk magunknak...Mondjuk tuti nem rendeltük volna....
Ha az ember még az előző rendszerben járt iskolába (persze egyre kevesebb az ilyen szülő), az is megfordul a fejében, hogy biztos ő tanulta rosszul vagy az ő régi atlaszában/könyvében van valami bolsevik trükk. Viccen kívül: leültök a szülőkkel, szóltok nekik, hogy nem lehetett megnézni előre a könyvet, most látjátok, hogy sok a hiba benne? A fiam töritanára szimplán megtiltotta kilencedikben kb. októberben, hogy a srácok innentől kezdve bármikor kinyissák a (persze kifizetett) tankönyvet, de a szülőknek egy szót sem szólt. Nem esett volna rosszul legalább egy 'bocs" e-mail az osztálylistán. Meg esetleg némi magyrázat, amikor a következő évben ugyanazt a sorozatot kellett (volna) megvenni (és igen, ebben az iskolában a tanár választ magának) Ráadásul sok szülő sem tudja, melyik a 'megbízható weboldal', ha így lenne, nem jönne újra meg újra szembe ugyanaz a hoax a Facebookon.
Nem dolga, nem feladata a szülőnek, nekünk sem megy, mi sem űzzük ha nem muszáj. De ha a bejegyzésben olvasható hibákkal találkozik, lehet "kényszert érez", hogy valamit lépjen, illetve ha a gyerkőc szembesül ezekkel a problémákkal, jó esetben akkor is "eszmecsere" tárgya lehet a téma.
Tényleg dolga a szülőnek, hogy a tanár által válaszott és a szülő pénztárcájából megvásárolt tankönyv valóságtartalmát ellenőrizze? Vagy általános feladat, hogy a gyereket arra nevelje, amit az iskolában kap, az jó eséllyel nem helyénvaló? Ugye nem? Nekem eleve bajom van az otthoni együtt tanulással, soha nem űztük, mindenkinek megvan a maga dolga, tőlem sem kéri senki naponta számon, hogy elvégeztem-e a munkámat. Persze, ha a gyerek kérdez, mindig kap választ. Szerintem nem dolga a szülőnek, hogy megtalálja a helyes megoldást, maximum annyi, ha a gyerek észreveszi, hogy valami nincs rendben, akkor megmutassa, hol keressen válaszokat.
Tanárként és szülőként is azt gondoljuk, hogy szükséges, hasznos lenne az indoklás. Elgondolkodtunk: hány helyről hallottuk az elmúlt években, hogy nem a tanár dönt, hanem a munkaközösség vezető, az igazgatóhelyettes, stb...Sajnos nem csupán az indoklás hiánya a probléma....Na arról még nem is beszélve, hogy marad-e választási lehetőség...
Tankönyvekről diákoknak, tanároknak, szülőknek. Mindenkinek, aki iskolába jár vagy járt.
Tankönyvek
Tankönyvek
Utolsó kommentek:
TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.03.03. 07:58:46
erkolcstan.blog.hu/2017/03/03/otodikes_erkolcstan_konyvben_melytorokpray
Bejegyzés: 18+-os tartalmat ajánl az ötödikes erkölcstan könyv
Erzsébet Jurcsik 2017.01.21. 10:55:24
Bejegyzés: Okosabb vagy, mint egy nyolcadikos?
Arató László 2016.05.05. 20:41:00
Bejegyzés: A tankönyvválasztásról szóló felmérés eredménye
paddington 2016.05.04. 14:19:22
Ezt a problémát hogyan oldaná meg a választék újabb bővülése, ha a tankönyveket szeptemberre áprilisban kell megrendelni, nagyon sokszor úgy, hogy a tanár nem ismeri azt a diákot, akit tanítani fog?
Bejegyzés: A tankönyvválasztásról szóló felmérés eredménye
paddington 2015.12.10. 20:08:43
mno.hu/oktatas_es_neveles/leveszik-palesztinat-a-terkeprol-1318296
Bejegyzés: Történelem- vagyis bibliahamisítás, nem általános iskolás fokon – az 5. osztályos történelem tankönyvben
Történelemtanárok 2015.11.11. 20:36:46
A TTE oldalán korábban közreadtuk ez:
"Észrevételek az OFI által az általános iskolák 5. és 6. évfolyama számára készített kísérleti történelem tankönyvekhez"
tte.hu/media/pdf/HidasGabor_kiserleti_tk_kritika_5-6.pdf
Bejegyzés: Történelem- vagyis bibliahamisítás, nem általános iskolás fokon – az 5. osztályos történelem tankönyvben
Miklósi László 2015.11.11. 20:31:07
Bejegyzés: Történelem- vagyis bibliahamisítás, nem általános iskolás fokon – az 5. osztályos történelem tankönyvben
Jose"KILLER"Mendez 2015.09.13. 20:47:53
Bejegyzés: Tényleg ezek az atlaszok kerültek be az iskolákba?
zdanee 2015.09.13. 20:47:46
Bejegyzés: Tényleg ezek az atlaszok kerültek be az iskolákba?
Le Orme 2 2015.09.13. 20:47:38
"Afrika tematikus térképei között az Afrika főbb népcsoportjai c. térképen megdöbbenve láttuk, hogy amíg Ázsiánál a nyelvek alapján történt a népek beosztása, itt a rasszok alapján. Így a tanulókban keveredni fognak a fogalmak."
Én nem döbbennék meg, ha ezt látnám. Ez számomra így teljesen korrekt.
Bejegyzés: Tényleg ezek az atlaszok kerültek be az iskolákba?
vizsla_barat 2015.09.13. 20:47:19
Bejegyzés: Tényleg ezek az atlaszok kerültek be az iskolákba?
Történelemtanárok 2015.08.28. 18:43:10
Bejegyzés: Tankönyv és Horthy-kor
Ancsa1977 2015.08.28. 18:39:17
Bejegyzés: Tankönyv és Horthy-kor
Ancsa1977 2015.08.28. 18:39:03
Bejegyzés: Tankönyvválasztás, tankönyvrendelés
DupcsikcsabaRepárszkyildi 2015.07.24. 15:39:43
Bejegyzés: Könyv-e a tankönyv, és ha igen, miért kell firkálni?
DupcsikcsabaRepárszkyildi 2015.07.24. 08:07:53
Bejegyzés: Hogyan képezzünk kreatív-kutató diákokat? I.
paddington 2015.07.23. 11:44:32
Bejegyzés: Hogyan képezzünk kreatív-kutató diákokat? I.
DupcsikcsabaRepárszkyildi 2015.07.23. 07:34:48
Bejegyzés: Hogyan képezzünk kreatív-kutató diákokat? I.
paddington 2015.07.22. 19:10:35
Bejegyzés: Hogyan képezzünk kreatív-kutató diákokat? I.
DupcsikcsabaRepárszkyildi 2015.07.22. 08:21:39
Bejegyzés: Tankönyvválasztás, tankönyvrendelés