Dés Mihály a HVG vélemény rovatában megjelent írásában "hiánypótlási" kérelemmel fordul a most protestáló pedagógusokhoz, azzal kezdve írását: 

Nemcsak a Klik és a krétahiány a gond. Az egész közoktatás közveszélyes.

Dés Mihály szerint " ez a veszélyesség inkább csak a humán tárgyakhoz kapcsolódó tankönyvekben nyilvánul meg, de mivel a kérdéses területek meghatározóak a diákok ön- és világképének kialakításában, a hatalomnak kiszolgáltatott, túlhajszolt pedagógusok pedig nem feltétlenül tudják, merik vagy akarják ezeket a nézeteket korrigálni, az ordasabbnál ordasabb téveszmék és a tűrhetetlen trehányságok kihatnak a magyar közoktatás egészére." Ugyanakkor Nahalka István oktatáskutató tegnap egy Facebook kommentben felhívta a figyelemet arra, a természettudományok területén is hasonló a helyzet.

Nem, nem, ez nem egy abszurd novella címe, hanem ez az este 20 órai rögvalóság. Ugyanis este nyolckor a HARMADIKOS gyerekem kénytelen ezt tanulni. Az Enyves égert! Hogy a villám nem vágott még bele abba szerencsétlen égerbe! De nem, mégsem arra a fára haragszom, hanem a világra, mégpedig erre a világra, amelyet mi teremtünk minden egyes pillanatában. És igen! A teremtés csúcsa az Enyves éger, kéremszépen! Holnap környezetismeret dolgozat az Enyves égerből! Sokszor ismétlem? A kedves olvasónak máris herótja lett az Enyves égertől? Hát legyen! Meg ettől a világtól is, melyben egy egész napos iskolából hazajövet a gyerek kénytelen az Enyves égert magolni!

A tenyleg.com két szerzője, Baracs Nóra és Repárszky Ildikó tollából jelent meg a hvg.hu- a fenti címmel cikk, amely a kilencedikes kísérleti történelem tankönyv részletes elemzését követően most a tizedikes történelem könyvet veszi górcső alá.

A cikk apropója, hogyRétvári Bence államtitkár a minap a tanári tiltakozásokat azzal hírátotta el, hogy a "hibák nem az elfogadott új tankönyvekben, hanem épp a régiekben és a közoktatásban nem használt munkafüzetekben vannak." A cikk szerzői szerint az államtitkár téved. Az említett, új fejlesztésű tizedikes tankönyv nem csak politikailag elfogult, hanem például értelmetlenné teszi a diákok számára a márciusi ifjak egyik pontját. 

Az alábbi képeket eredetileg a Facebookon osztotta meg egy elkeseredett anyuka. Mit gondol a kedves olvasó: hányadikban kell a kísérleti tankönyv szerzője szerint egy gyerek szókincsében szerepelnie olyan szavaknak, mint jogszabálygyűjtemény, expedíció, szórakoztató elektronika, halmazállapot, házirend, oldhatóság? A helyes válasz: másodikban, azaz a 7-8 éves kisgyerekek aktív szókincsének elemei ezek, legalábbis a szerzők szerint. Két eset lehetséges. Nem, az biztosan nem, hogy a kedves olvasó gyermeke nem rendelkezik vagy rendelkezett megfelelő szókinccsel hétévesen. Az egyik lehetőség, hogy a szerző még nem látott gyereket, de nem is tanult róluk. A másik, hogy csak a pénzért írta, nem tanítási célra.

Sem a jogi szabályozás, sem a tapasztalat nem azt mutatja - írja az ESZME weboldala -, hogy a pedagógus csak két könyv közül válaszhat, muszáj neki olyan könyvet használnia, ami szerinte nem jó. Alább részletesen is olvasható, de a lényeg, hogy

• nem kötelező tankönyvet választani,
• az engedélyezett tankönyvek közül a pedagógus joga választani, ez a kör szélesebb, mint az ún. tankönyvlista
• a jogszabály ráadásul lehetővé teszi, hogy szabadon döntsön bármilyen tanulmányi segédlet használatáról,
• van, akinek jár ingyen tankönyv, de semmi más nem jár ingyen, így sem a füzet, sem a toll, sem a tornacipő, sem a tanulmányi segédlet.

Nyilván az lenne az elegáns, ha a kötelezően beszerzendő dolgokról egyeztetne a pedagógus a szülőkkel, de a mostani rendszerben ez már nem kötelező, egyszerűen előírhatja a beszerzést, akár egy másik, tankönyvnek látszó tárgyét is. (Amit aztán persze sokszor úgyanúgy nem használnak, ahogy régen.)

Az állam által, immár köztudottan európai uniós forrásból finanszírozott, új tankönyvek nyilván abból az alapfeltételezésből kiindulva készültek, hogy az abból tanulóknak azt és csak azt kell megtanulniuk, ami le van írva, a tankönyv a tudás forrása, nem kell olyan modern találmányok létezésére odafigyelni, mint az Internet. Ám úgy tűnik, néhány könyv szerzői annyira komolyan vették magukat, hogy egészen új tudományt kívánnak a kisdiákok fejébe csöpögtetni. Íme:

Fogynak, mint a népesség. Olyanok vagyunk, mint a rosszul feldíszített karácsonyfa, aminek ágait ormótlanul nagy gömbök húzzák le. A sok adminisztrálásba, önigazolásszerű papírgyártásba, pöcsbe-becsbe szépen lassan belegebedünk. Vagy ha túléljük, - jaj, Istenem, miért ne élnénk túl? ahogy Antall József mondta, Kelet-Európában, ha az embert nem végzik ki, a többi már részletkérdés - akkor is minden megy a régiben. A túlzó ostobaságok megmaradnak a rendszerben, de majd rutinosan kipipáljuk és rá se hederítünk, az országot, régiókat járó inspektorok szemet hunynak, kicsit összekacsintanak az éppen felmért-ellenőrzött-vizsgáztatott áldozatokkal. Teljesítményösztönző, pedagógiai kultúránkra trendfordító hatással nem gondolom, hogy lesz, az ilyen vénülő csatalovakra, mint én, egészen biztosan nem. Mindenki elégedetlen, nincs ma olyan tanári szoba Magyarországon, ahol nyugalom és béke honolna, ahol a kiegyensúlyozott tanítói-nevelői munka ritmusos lüktetése lenne uralkodó. Tűrünk. Az 1980-as évek elejétől puhult, ami most keményedik. (1990-ben járt nálam utoljára szakfelügyelő. A létige használatáról szólt az oroszóra, emlékszem, Bagó Pista annyit fűzött hozzá, hogy kopulának is nevezik.)  Kádár János vigyorogva kacsint ránk a pokolból.

Ingyenes földrajzi és történelmi atlaszokkal örvendeztette meg az állam szeptemberben az iskolákat, de elsősorban a szülőket. Az ingyenesség általában népszerű hazánkban, ám vannak árnyoldalai. A kiadványok bevezetője szerint az atlaszokhoz kapcsolódó korszerű digitális anyagok érhetők el okostelefon vagy táblagép, számítógép segítségével. Függetlenül attól, hogy a mai Magyarországon mennyire lehet oktatási gyakorlatot építeni az okostelefon használatára, meg kell jegyezni, hogy a drága eszköz megvételén túl a havi internet előfizetés többe kerül a szülők számára, mint amennyi egy 4 éven keresztül használható atlasz ára.

2015. november vége van, csaknem egy éve és három hónapja kezdték el a gyerekek használni az új tantervnek megfelelően rohamtempóban átírt tizedikes tankönyveket. És még most is azt a tananyagot próbálják feldolgozni, csaknem másfél év után. Tizenegyedikben, tanévkezdés után majd 3 hónappal még a heti plusz két órában történelmet tanuló történelem fakultációsok sem tudták befejezni a könyvet, még erőltetett menetben sem, amely az elmélyedést természetesen nem teszi lehetővé.

Száray Miklós tankönyvsorozata (Nemzeti Tankonyvkiadó, ma már OFI) mellett döntött, persze látatlanban, vélhetően kisebbik rosszként a történelemtanár. Kilencedikben egy adott ponton egyszerűen megtiltotta a srácoknak, hogy kinyissák a könyvet, de tizedikben forráselemzésre elkezdték használni a képeket. Szöveg amúgy is alig van a könyvben, nyilván nem cél a történelem megértése, az összefüggések feltárása, végképp nem szándék gimnáziumban gondolkodó értelmiségiek formálása. A laikus, de történelmet kedvelő szülő szemével olyan leegyszerűsített, lebutított a szöveg, hogy nem lehet más szándékot sejteni mögötte. Ráadásul a kis terjedelem, amely nem teszi lehetővé gondolatok kifejtését, időnkét finoman szólva suta, összefüggéstelen. A kevéske szöveget olvasva az az érzésem, hogy a szerző biztosra akart menni, inkább nem ír semmit, nehogy támadható legyen szakmai vagy kormányzati oldalról.

a Kísérleti Tankönyvek Történelem 9. című kötetéről, a hozzá kapcsolódó digitális tananyagról és Munkafüzetről http://www.tte.hu/toertenelemtanitas/tankoenyvbiralat/8227-a-tte-tankoenyvelemz-mh

A digitálisnak nevezett tananyag már az elnevezése is problémás. Ha bármi, amit a tanításhoz használunk, tananyag, akkor ez is az, de ebben az esetben egy tananyaghoz mért didaktikai elvárásoknak is meg kéne felelnie. Ebből a szempontból kétséges a tananyag használhatósága. A digitális jelző is kétségbe vonható, ugyanis sem attól nem lesz digitális tananyag valami, hogy a képernyőn/kivetítőn nézzük, sem attól, hogy internetről letöltjük és kinyomtatjuk a diákoknak, hogy meg tudják oldani a – többségében álinteraktív – feladatokat. Az e-tananyag egy módszertani kategória, ami alapvetően más metodikát kíván, mint amit itt látunk. Az sem az interaktivitás lényege és főleg semmi kreativitás nincs benne, hogy ha rákattintunk valamire, akkor az megjelenik. A valóban interaktívnak szánt térképek, animációk és a mutatóban előforduló interaktív feladat sem használják ki a műfaj adta lehetőségeket.
A digitális tananyag, még a tankönyvhöz képest is összehangolatlan. Egy része egyértelműen ehhez a tananyaghoz készült, más részeit meg hol tudni, honnan vették át, hol nem. A célzottan a tankönyvhöz készülőknél is látszik, hogy egy-egy típusú anyagot is több ember készítette, nincsenek grafikailag és módszertanilag sem egységesítve. Az elkészült anyag vegyes színvonalú, teljesen eltérő célzatú tartalmak tárháza.