Tankönyvekről diákoknak, tanároknak, szülőknek. Mindenkinek, aki iskolába jár vagy járt.

Tankönyvek

Tankönyvek

Mennyi is egy tanév és egy tanévnyi tananyag?

2015. november 23. - paddington

szaray10.jpg2015. november vége van, csaknem egy éve és három hónapja kezdték el a gyerekek használni az új tantervnek megfelelően rohamtempóban átírt tizedikes tankönyveket. És még most is azt a tananyagot próbálják feldolgozni, csaknem másfél év után. Tizenegyedikben, tanévkezdés után majd 3 hónappal még a heti plusz két órában történelmet tanuló történelem fakultációsok sem tudták befejezni a könyvet, még erőltetett menetben sem, amely az elmélyedést természetesen nem teszi lehetővé.

Száray Miklós tankönyvsorozata (Nemzeti Tankonyvkiadó, ma már OFI) mellett döntött, persze látatlanban, vélhetően kisebbik rosszként a történelemtanár. Kilencedikben egy adott ponton egyszerűen megtiltotta a srácoknak, hogy kinyissák a könyvet, de tizedikben forráselemzésre elkezdték használni a képeket. Szöveg amúgy is alig van a könyvben, nyilván nem cél a történelem megértése, az összefüggések feltárása, végképp nem szándék gimnáziumban gondolkodó értelmiségiek formálása. A laikus, de történelmet kedvelő szülő szemével olyan leegyszerűsített, lebutított a szöveg, hogy nem lehet más szándékot sejteni mögötte. Ráadásul a kis terjedelem, amely nem teszi lehetővé gondolatok kifejtését, időnkét finoman szólva suta, összefüggéstelen. A kevéske szöveget olvasva az az érzésem, hogy a szerző biztosra akart menni, inkább nem ír semmit, nehogy támadható legyen szakmai vagy kormányzati oldalról.

Néha azért felszínre tör a tanítani akarás és a rendes, feltételezhetően marxista műveltség is, hiszen a Szent Szövetség kapcsán például jól bevált kifejezést használ, a reakciós hatalmakról beszél.

12025418_1250966041595452_1836818735_n.jpg

Máskor, amikor megint a felszínre tör a tanító szándék, nem csak források szerepelnek képként a szöveget messze elnyomva, hanem akad magyarázó ábra is. Ez itt például. Ember legyen a talpán, aki érti. Olyan vélhetően nincs, aki ebből fogja megérteni. (Hozzám hasonlóan gyengék kedvéért az ábra a jobbágyok terheiról szól, olvashatóságán a fotó nem sokat rontott, különös tekintettel a narancs alapon narancs feliratra.)

20151118_214220.jpg

Végezetül álljon itt a gyerek kedvence, a fülszöveg, amit a tizedikes könyvet így, tizenegyedik felénél, forgatva gyakran, ma már fejből idéz:

Száray Miklós új, 10. évfolyamos tankönyvét használva elsősorban az előnyeit érezzük annak, hogy az új kerettanterv szerint ezen az évfolyamon a korábbinál lényegesen nagyobb időszakot kell megismerni.

Kéretik nem hangosan nevetni.

Mindenesetre kiváncsian várom ennek a tankönyvsorozatnak az alapos szakmai elemzését. A fentiek csak laikus véleményt tükröznek.

A bejegyzés trackback címe:

https://tankonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr38101922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása