Tankönyvekről diákoknak, tanároknak, szülőknek. Mindenkinek, aki iskolába jár vagy járt.

Tankönyvek

Tankönyvek

Hoppá, avagy hogyan támogassuk a közoktatáson keresztül a telefontársaságokat

2015. szeptember 02. - paddington


ofi_tortenelmi_atlasz.jpgAz idei tanévnyitó kapcsán a közoktatási államtitkár szájából elhangzott a nagy bejelentés: 2017-től minden tankönyv ingyenes lesz. Ebbe a vonulatba illeszkednek az OFI által rohammunkában, néhány hónap alatt kifejlesztett, új iskolai atlaszok. Egy-egy földrajzi és történelmi atlasz az általános és egy-egy a középiskolák számára. Azt most ne firtassuk, hogy az új kiadványok terjedelemben, tartalomban és kivitelben hogyan viszonyulnak az iskolák számára eddig elérhető atlaszokhoz. Az megér egy külön misét. Ám a történetnek létezik két tanulságos vonulata, amit érdemes szóvá tenni. Az egyik az eljárás, ahogy az oktatási kormányzat az iskolákba juttatta az atlaszokat, a másik pedig a látszólag nagyon innovatív újítás, amelyet az új atlaszok lehetőségként jelentenek.

Először az eljárás. Az iskolák idén is megrendelték a szokásos csatornán (Kello) keresztül a tankönyvjegyzékről az atlaszokat. Ezután levelet kaptak a tankerületektől (Klik), amely többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy nem kell megrendelniük az atlaszokat, mert idén ingyen kapják. Azt természetesen elfelejtették megemlíteni, hogy ezek nem az általuk az előző évek során megrendelt atlaszok, hanem az új, OFI által kiadott atlaszok lesznek. (Az a kérdés persze felmerül, hogy az iskolai tankönyvfelelősök miért nem tudtak az OFI által hónapok óta hirdetett új atlaszokról, és miből gondolták, hogy ha lehúzzák az atlaszokat a listáról, akkor bárki is tudni fogja, milyen, és hány darab atlaszt rendeltek (volna)?) Augusztus végén így az iskolák megkapták az „újtanévi” meglepetést, az általuk nem megrendelt, a tankönyvjegyzéken nem szereplő, de ingyenes atlaszokat. Hány iskolánál történt így, ki tudja? De a jelzésekből ítélve nem ritka esetről van szó. Ügyes, mondaná erre a köznyelv.

Nézzük azonban a másik problémát.

Hogyan veszik le a szülők válláról az ingyenes új atlaszok a korábbiak elviselhetetlen anyagi terhét (1300-1500 az általános iskolákban és 2600 forint a középiskolákban, azaz kb. 350 és 650 Ft/év)?

Az atlaszok tartalmaznak egy QR kódot, amelynek segítségével az atlasz használója beléphet a – még egyelőre nem üzemelő – Nemzeti Köznevelési Portálra, ahol interaktív térképeket talál.  (Az anyag tartalmáról egyelőre ne beszéljünk, még senki se látta, akár jó is lehet.) Fantasztikus, ez már a 21. század, igazodtunk a kor igényeihez, megnyílt a jövő kapuja. Ehhez kizárólag csak egy okostelefon, vagy egy hátoldali kamerával rendelkező tablet szükséges.

Felmerül a kérdés,hogyan illeszkedik mindez az ingyenes tankönyv programjába?

ofi_foldrajzi_atlasz.jpgEgy jórészt kkv-kből álló, teljes kiadói ágazatot lenullázott a magyar állam, hogy családsegítő programként ne kelljen a szülőknek „drága” tankönyveket vásárolni. Ezzel szemben elvárja, hogy a gyerekek min. 50-60 000 forintos eszközökkel rendelkezzenek annak érdekében, hogy elérjék a korszerű tananyagot, az internetes előfizetésről már nem is beszélve, ami akár havi több ezer forintra is rúghat? Tekintsünk körül Magyarországon! Borsodtól Zaláig erre hány családnak van lehetősége, ha arra nincs, hogy tankönyvet, nota bene több tanévre szóló atlaszt vásároljon?

Vagy az ingyenes taneszközt a magyar állam a gazdagoknak készítette?

Mi lesz így az esélyegyenlőséggel? Hogyan jut hozzá ehhez a tananyaghoz a borsodi, zalai, budapesti szegény (átlagos?) család, legyen az akár roma, akár nem? Nem lett volna egyszerűbb az állam részéről ingyen adni a forgalomban levő, kipróbált, terjedelemben bővebb, módszertanilag kimunkált, jól bevált atlaszokat a rászorulóknak? Biztos egyszerűbb lett volna. De akkor mi lenne a telefontársaságokkal?

H.G.

A bejegyzés trackback címe:

https://tankonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr777756820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása